Százezreken segített a SPAR
Előfizetek

Százezreken segített a SPAR

Mintegy 170 millió forintot fordított társadalmi célú kezdeményezésekre és jótékonysági célokra a SPAR 2017-ben.

A vállalat évek óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy olyan közösségeket, szervezeteket támogasson, amelyek részt vesznek a közügyekben. Ezen túlmenően kiemelkedően fontos a cég számára az egészségtudatos életmód, a tudatos táplálkozás és a sport fejlesztése, felkarolása is.

„A SPAR hazai piacra lépése óta összefogásra buzdít azokért az emberekért, akik nélkülözésben élik az életüket, őket több mint húsz éve támogatja a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül. A cégcsoport a vásárlókat is igyekszik bevonni olyan programokba, ahol ők maguk is segíthetnek a rászorulókon”– ismertette Maczelka Márk kommunikációs vezető.

Kép

Stratégiai kapcsolat

A SPAR és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködése több mint két évtizede kezdődött. A vállalat ma már – hol a mentőcsapat háttérben maradó tagjaként, hol a segélyakciók aktív szereplőjeként – jelen van az ország egyik legnagyobb karitatív szervezetének mindennapos munkájában. Az együttműködés értékét jelzi, hogy a két fél büszkén nevezi stratégiai partnernek egymást. A kooperáció 1997-ben kezdődött: ekkor szervezték meg közösen az első Adni öröm! tartósélelmiszer-gyűjtő akciót, amely azóta az ország egyik legismertebb, sokak által várt és keresett jótékonysági eseménysorozata. 2017-ben az „Ami Önnek élelmiszer, az másnak ajándék” felhívásra a közösség erejének köszönhetően több mint 309 tonna élelmiszer gyűlt össze, ezekből 34 ezer ajándékcsomag készült el rászoruló családok, egyedülálló idősek, fogyatékkal élő és hajléktalan emberek számára, még karácsony előtt.

Az élelmiszerfelesleg kezelése nagyon fontos társadalmi probléma. Azért, hogy az élelmiszerek megmeneküljenek a kidobástól, és ne növekedjen tovább a hulladék mennyisége sem, különleges élelmiszermentő akciót indított a SPAR Magyarország és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Első alkalommal 2017 májusában, három budapesti SPAR üzletben várták a vásárlók feleslegessé vált tartós élelmiszereit, amelyek a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül mélyszegénységben élő családokhoz jutottak el.

Mivel az adományozás egész évben fontos, ezért a SPAR a segítségnyújtás folyamatos lehetőségét kínálja: a szervezet 200 és 500 Ft-os címletű adománykártyái az üzletek többségében megvásárolhatók, valamint minden eladott szalagfüles táska árából 1 forint is a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját támogatja.

A partnerség legújabb eleme az a 2017-ben indult akció, amely során az ország több mint 300 kistelepülésére viszik el a játék örömét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mozgó játszóterei. A projekt a SPAR Budapest Maraton®-on is bemutatkozott a két szervezet közös aktivitásaként.

26. Budapest Borfesztivál

A SPAR a gasztronómiai értékek területén is megtalálta a módját a társadalmi felelősségvállalásnak: a vállalat évek óta főtámogatója a Budapest Borfesztiválnak, amit 2017-ben 26. alkalommal rendeztek meg a Budai Várban. Az esemény keretében évről évre nemcsak a hazai borok népszerűsítése a cél, hanem a segítségnyújtás is: a fesztivál hagyományos záróeseménye a jótékonysági borárverés, amelynek során a különlegességeket, kereskedelmi forgalomban sokszor nem is kapható ritkaságokat ajánlanak fel a fesztiválon kiállító borászok, pincészetek. Az árverésen befolyt összeget minden évben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egy meghatározott programjának támogatására fordítja. Így például a borárverésen befolyt támogatásnak köszönhetően jutott ingyen szemüveghez csaknem félezer rászoruló, és munkához több mozgáskorlátozott és fogyatékkal élő ember a különböző máltai üzemekben, illetve száznál is több nélkülöző család gyermeke folytathatta zenei tanulmányait a Máltai Szimfónia programban.

32. SPAR Budapest Maraton®

Az egészséges életmód népszerűsítése, a sport támogatása és az elesettek megsegítése a SPAR cégfilozófiájának fontos része: ezek a vállalások találkoztak a 32. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon is. A csaknem 32 ezer nevezőt számláló, nagyszabású futóeseményen a lelkes szurkolók és a versenyzők is csatlakozhattak a helyszínen a különböző társadalmi célú kezdeményezésekhez. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR mesekönyveket is gyűjtött a rendezvényen: a kezdeményezés eredményeképpen mintegy 1.000 ajándékkönyv gyűlt össze a rászoruló gyermekek számára.

Felelősséggel az állatokért

A rászoruló emberek segítésén túl a SPAR társadalmi felelősségvállalási programjainak fontos része az állatok sorsa iránt mutatott érzékenység. Így a négylábúak támogatásának szintén kiemelt figyelem jutott. Az emberi fogyasztásra már nem alkalmas, ugyanakkor takarmányként még hasznosítható – mintegy 2700 tonna – élelmiszert országszerte tavaly 120 különböző szervezet kapta meg, amelyek az adományt állatmenhelyeknek, állatkerteknek juttatták el. A vállalat emellett egész évben segíti az Országos Állatvédőrség munkáját, lehetőséget biztosítva a kiskedvencek részére tartós tápok gyűjtésére: tavaly több mint 10.000 darab konzervet és közel 15.000 kg száraz tápot gyűjtöttek össze a szervezet munkatársai a SPAR és INTERSPAR üzletekben.

További szervezetek támogatása

Három évvel ezelőtt indította el a SPAR saját támogatási rendszerét, amelynek központi eleme a www.sparsegitokezek.hu portál. A pályázati rendszer átláthatóságot biztosít a vállalatnak, a támogatottaknak pedig egyenlő esélyeket jelent. Ennek köszönhetően a SPAR sok kisebb szervezetet, egyesületet, helyi kezdeményezést is tudott támogatni számos különböző területen, az oktatástól a művészeten át az egészségügyig. A 2017-ben beérkezett támogatási, adományozói megkeresések közül csaknem száz kedvező elbírálásban részesült.

Együtt legyőzhetjük

A SPAR évek óta támogatja a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány munkáját. A cégcsoport üzleteiben teret kap a szervezet figyelemfelkeltő lufihajtogató animációja, valamint év végi tartósélelmiszer-gyűjtése. Együttműködésük során több száz érintett családnak tudtak már segíteni, ahol leukémiás vagy más rosszindulatú, vérképzőszervi betegséggel küzdő gyermeket nevelnek a szülők – vagy, ahol épp a szülők érintettek.

Esélyegyenlőségi díjakat kapott a SPAR

2017-ben negyedik alkalommal kapta meg a Fogyatékosságbarát Munkahely elismerést a SPAR Magyarország, valamint a vállalat az autista fiatalokkal foglalkozó Janka Tanyával való együttműködésért Befogadó Munkahely különdíjban is részesült.

A SPAR a magyarországi felsőoktatás szolgálatában

A Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karán modern oktatótermet adtak át 2017 októberében a SPAR több mint 4,5 millió forintos támogatásával. A vállalat és az egyetemi kar 13 éves együttműködése során számos innovatív kezdeményezést valósított meg közösen, többek között az élelmiszerbiztonságra vonatkozóan. Az oktatási intézmény SPAR-termének korszerű berendezése és informatikai eszközei a karon tanuló hallgatók előrehaladását és tanáraik munkáját segítik a 2017-es tanévtől kezdve.

A közel 13 ezer munkavállalót foglalkoztató SPAR elkötelezett, hogy a hazai oktatási rendszer a valós piaci igényeknek megfelelő – versenyképes – tudást biztosítson a fiataloknak, ezért elsők között csatlakozott a duális főiskolai-egyetemi képzéshez. A vállalat stratégiai fontosságúnak tartja a szakember-pályamodell bemutatását és népszerűsítését, valamint a leendő munkatársaik felkészítését a valós vállalati elvárásokra.

Életmódváltásra buzdít SPAR

A SPAR kiemelt jelentőséget tulajdonít az egészségmegőrzésnek. A SPAR Életmódváltó Program azt tűzte céljául, hogy minél többen tegyék életük állandó részévé a tudatos táplálkozást és a rendszeres sportolást. Az Életmódváltó Program központjában egy praktikus, ingyenesen telepíthető mobilalkalmazás áll, ami a résztvevőket szakértők által összeállított étrendekkel, edzéstervekkel és hasznos tanácsokkal támogatja céljuk elérésében.

A vállalat emellett nagy hangsúlyt fektet az egészséges életmód és a hozzá kapcsolódó termékkínálat népszerűsítésére, illetve az ételintoleranciában szenvedő emberek segítésére, ezért folyamatosan bővíti termékkínálatát ezen a területen.

Közösségi Ház nyílt Érden

A SPAR számára a hipermarketek és szupermarketek folyamatos modernizációjához, az esztétikus és tartalmas vásárlói környezet kialakításhoz hozzátartozik a helyi közösségek megerősítése. A SPAR 2017 tavaszán átadott érdi bevásárlóközpontja mellett a vállalat jóvoltából nyitotta meg kapuit az Érdi Közösségi- és Rendezvényház. A 737 négyzetméteres telken, csaknem 10 hónap alatt megépült, mintegy 228 millió forintos beruházás keretében megvalósult fejlesztés célja, hogy teljesebbé tegye az érdiek életét.

Környezettudatos üveghulladék-gyűjtés

Otthonunk megóvása érdekében a SPAR Magyarország 2017 májusától mindegyik SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék biztonságos gyűjtését. A cég áruházaiban üveggyűjtő edényeket helyezett el, hogy a környezettudatos vásárlók segítségével nőjön a szelektíven gyűjtött üveghulladék mennyisége.

Elektromosautó-töltők telepítését kezdte meg a SPAR

A SPAR-csoport elkötelezett az innovatív és környezetbarát megoldások mellett, ezért is telepített elektromosautó-töltő állomást a soproni és az érdi INTERSPAR parkolójába. A SPAR a következő években folyamatosan bővíti az áruházai parkolóiban elérhető elektromosautó-töltő állomások számát. Magyarországon ma még viszonylag kevés villanyautót látni az utakon, de szakemberek szerint az elkövetkező években a különböző vásárlási kedvezményeknek és támogatásoknak köszönhetően jelentősen bővülni fog a jelenlegi hazai állomány.

Tippek kezdő konditermezőknek

Mert elsőre nagyon félelmetes helynek tűnik ám!

Isteni cukormentes, sütés nélküli oreós pite

Ha egy receptet próbálsz ki a héten, ez legyen az!

Megjelent a legújabb SHAPE - a címlapon Alexa Chung!

Izgalmas tartalmak, inspiráló történetek - erről szól a legújabb SHAPE! Főszerkesztőnk, Balogh Edina ajánlója következik:

Ezekről a vitaminokról ne feledkezz meg, ha szép bőrre vágysz!

A hidratálás mellett a megfelelő vitaminbevitel is nagyon fontos!

Találd meg a számodra tökéletes mozgásformát! - 2. rész

Ha szeretnél kipróbálni olyan edzéseket, amiket eddig még nem, Halász Évi, az Anyaként is fitten blog szerzője lesz a segítségedre, aki személyes kedveneceit ajánlja most!

Találd meg a számodra tökéletes mozgásformát!

Ha szeretnél kipróbálni olyan edzéseket, amiket eddig még nem, Halász Évi, az Anyaként is fitten blog szerzője lesz a segítségedre.

5 népszerű masszázsfajta, amit muszáj kipróbálnod

Egy fárasztó nap utáni frissítő masszázsnál kevés jobb dolog van a világon. Tűzoltásképp ez remek arra, hogy elgémberedett tagjaidba új életet lehelj, de érdemes rendszeresen masszíroztatni, hogy kihozd izmaidból a maximumot.

Kattanj rá az édesburgonyára!

Ősszel is lehet vitamindúsan táplálkozni.

Cukormentes Sacher-torta, egy kis büntetlen csábítás

Ezt a tortát Halász Évi, az Anyaként is Fitten blog szerzője mutatta meg nekünk, és meg kell hagyni, mennyei!

Mag, tej és olaj: a mandula minden formáját szereted?

Finom, számtalan felhasználási módja van és még egészséges is. A mandula igazi főnyeremény?

Egyszerű tippek, amivel ráveheted a gyerekeket is a mozgásra

Halász Évi, az Anyaként is fitten blog alapítója és a SHAPE állandó szerzője most arra ad tippeket, hogyan lehet a kicsik életébe is beépíteni a sportot!

Tökéletes fitt desszert stresszes napokra: cukormentes meggyes-mascarponés tekercs

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!

A pénteki hiba, amivel elintézed, hogy ne tudj lefogyni

Egész héten úgy étkezel, mint egy Victoria's secret modell, és olyan szorgalmasan jársz az edzőterembe, mintha fizetnének érte, és mégsem bírsz lefogyni?

Relaxációs tippek: így lazulj el egy zűrös nap után

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!


Most lapszámonként 695 Ft helyett csak 345 Ft

Csak 1035 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem