Itt a tavaszi „fogtakarítás” ideje!
Előfizetek

Itt a tavaszi „fogtakarítás” ideje!

Minden, amit a fogkőleszedésről tudni kell.

Újra itt a régen várt tavasz, és ezzel együtt a már kevésbé hiányolt tavaszi nagytakarítások ideje is. Ilyenkor a lakás tisztán tartása mellett külsőnkre is több figyelmet szentelünk, és erre gyermekeinket is megtanítjuk. A testi megújulás, felfrissülés évszakában miért épp fogainkat hanyagolnánk el?!

A szájápolás, a fogmosás, a fogainkkal való törődés alapvetően nem szezonális jellegű tevékenység, hanem az év minden egyes napjára vonatkozó feladat. A napi, sőt ideális esetben napi kétszeri fogmosás ma már szerencsére senkinek sem újdonság. Már az óvodás gyermekek is tudják, hogy erre szükség van a fogaink tisztán tartása érdekében. A rendszeres, legalább évente egyszeri fogászati ellenőrzés, és fogkő-eltávolítás szükségessége viszont sajnos még mindig nincs a köztudatban, sőt sok ember megrögzötten fél a fogorvossal való találkozástól, amit nagyon gyakran (és persze nagyon helytelenül!) gyermekeinkre is átragasztunk. Rendszeresen fordulnak hozzánk páciensek komoly fogágybetegséggel, amely az elhanyagolt íny, vagyis a fogakra rakódott nagy mennyiségű fogkő miatt alakult ki, és meglepődnek, amikor azt hallják, hogy ez az állapot bizony egyszerű fogkőleszedéssel megelőzhető lett volna.

A fogkő a fogakon megtapadó lepedékből képződik. Nagyon alapos fogtisztítással és a nyáltermelés növelésével – például sok folyadék és cukormentes rágógumi fogyasztása révén – csökkenthető a mennyisége, de a megfigyeléseink alapján alig van olyan beteg, akinél az idő során egyáltalán ne jelenne meg, és sajnálatos módon egyre gyakrabban találkozunk vele már a fiatalabb korosztálynál is. A fogkő gyakorlatilag egy baktériumtelep, ami ínygyulladást, és súlyosabb esetekben csontpusztulást okoz, így hosszú távon akár egyébként egészséges fogak elvesztéséhez is vezethet. Mondhatjuk, hogy a fogágybetegség ma már népbetegséggé vált; a vizsgálatok alapján a felnőtt lakosság közel 70%-ánál kimutatható a fogínyprobléma. Persze bizonyos mértékű fogágybetegség a korral is együtt jár, így ez részben természetes folyamat, de az íny állapotának optimális szinten tartása érdekében mindenkinek javaslom az évi rendszerességgel végzett fogkő-eltávolítást; aki pedig kifejezetten hajlamos a parodontális betegségekre, az orvos javaslata alapján még gyakrabban végeztesse el a tisztítást.

121742.640.jpg

A szájhigiéniai problémák legnagyobb hányada lényegében magatartási betegség, mivel kialakulásában komoly szerepe van az életvitelnek, a táplálkozásnak, a rossz szokásoknak és a rendszeres ellenőrzés hiányának. Ezért is fontos, hogy jó példát mutassunk gyermekeinknek ezen a területen is, hiszen a későbbi problémákat sokkal könnyebb megelőzni, mint megoldani.

121743.640.jpg

Azt tanácsolom, hogy a fogorvosi látogatást ne halogassuk a végtelenségig, így érdemes azt valamilyen időponthoz, eseményhez kötni. Több „nagy elhatározás” időszak van az év során (Újév, vagy a szabadságok után szeptember), viszont az az időszak, amikor testi megújulásra vágyunk, az kifejezetten a tavasz. Ha elhatározzuk, hogy minden tavasszal meglátogatjuk a fogorvost, elvégeztetjük a fogkőleszedést, és egyben átnézetjük a fogainkat, azt is megelőzhetjük, hogy pont a legrosszabbkor, a nyári szabadság alatt, esetleg külföldön törjön ránk a fogfájás. Gondos szülőként akkor járunk el helyesen, ha ezekre a fogászati ellenőrzésekre csemetéinket is magunkkal visszük, hiszen a fogorvoshoz szoktatást ideje korán, már kiskorban érdemes elkezdeni.

- Dr. Balsai Tamás, fogszakorvos
121744.640.jpg

Arról nem is beszélve, hogy a fogkő eltávolítása után a száj és a fogak sokkal tisztábbnak, sőt fehérebbnek tűnnek, így a napi kétszeri fogmosás és a cukormentes rágógumi használata mellett sokkal szebb, egészségesebb mosollyal nézhetünk a melegebb napok elébe.

További információkért látogasson el a www.szajharmonia.hu micrositera!

121745.640.jpg
Anyaként is fitten: hibák, amiket ne kövess el, ha fogyni akarsz

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: mostantól Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!

Mostantól a rántott hús sem tilos a fogyókúra alatt: isteni és egészséges panír receptek, amikért odáig leszel

Fogyózol, de ölni tudnál valami "rendes" kajáért, mondjuk egy jó kis rántott szeletért? Mostantól nem kell száműznöd ezt a finomságot az étrendedből, mert van pár egészséges verzió, amit bátran fogyaszthatsz – persze csak módjával!

Mostantól a rántott hús sem tilos a fogyókúra alatt: isteni és egészséges panír receptek, amikért odáig leszel

Fogyózol, de ölni tudnál valami "rendes" kajáért, mondjuk egy jó kis rántott szeletért? Mostantól nem kell száműznöd ezt a finomságot az étrendedből, mert van pár egészséges verzió, amit bátran fogyaszthatsz – persze csak módjával!

A legújabb fitt őrület: mogyoróvajpor

Tegye fel a kezét, aki imádja a mogyoróvajat!

A legújabb fitt őrület: mogyoróvajpor

Tegye fel a kezét, aki imádja a mogyoróvajat!

A legújabb fitt őrület: mogyoróvajpor

Tegye fel a kezét, aki imádja a mogyoróvajat!

Anyaként is fitten: avokádó, te csodás!

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: mostantól Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!

3 reggeli szabály, amit ha betartasz, simán lepattanhat pár kiló

Minden nap reggelizel? Jól teszed, de hogy biztosan jól csináld, a következő dolgokra figyelj!

Ilyen a valósághű tetovált szemöldök!

A legújabb divat a sminktetoválásban a szálas szemöldök. Nem véletlenül.

Te is kontaktlencsét viselsz? Akkor erről a fontos dologról tudnod kell!

Szemüveg helyett kontaktlencsét hordasz? Akkor ugye te sem csinálod EZT?!


Szakértőink

Simon Szimonetta

#fitnesz#edzés#zsírégetés#fogyókúra#táplálkozás
Kérdezek tőle

Válts velünk életmódot! Fél évre 999 Ft csupán az előfizetés!

Csak 999 Ft