Kiss Virág a legjobb: aranyéremmel tért haza az Arnold Classic-ról
Előfizetek

Kiss Virág a legjobb: aranyéremmel tért haza az Arnold Classic-ról

Az Arnold Classic Europe-on jártunk, ami a kontinens legnagyobb fitneszversenye és -expója, és ahol őrületes magyar sikerek születtek.

Korábban már írtunk róla, hogy Kiss Virág ezerrel készül a versenyre, mert utoljára 2013-ban állhatott a dobogó legfelső fokára ezen a rendezvényen. A felkészüléséről szóló cikkeinket itt olvashatod:

Olvasd el ezt is!

Az Arnold Classic minden földrészen a legfontosabb fitneszversenynek számít, hiszen maga Arnold Schwarzenegger neve fémjelzi, és általában meg is jelenik, esetleg díjat ad át. Mi is láttuk egy pillanatra, hihetetlen tömeg vette körül. A hazai fitneszversenyzők számára is egy meghatározó esemény, többek között Kiss Virág, a BioTechUSA szponzorált versenyzője állt színpadra, és el is hozta az aranyérmet! De nyertünk ezüstöt és persze többen is a legjobb 10 közé kerültek.

A verseny mellett egy hatalmas kiállítás is megtekinthető, ahol a sok-sok újdonsággal, ruhával, táplálék-kiegészítővel lehet megismerkedni. Az expón számos táplálék-kiegészítő márka képviselte magát kiállítóként, köztük a magyar BioTechUSA is, mely cég jelenleg az európai TOP3 tagja. Bemutatták az újdonságokat, a legnagyobb sztárjaikkal lehetett fotózkodni, de különböző kihívásokon is részt lehetett venni.

Kép
Kép

A cég ügyvezetőjét, Lévai Bálintot is elcsíptük a rendezvényen, aki elmondta, hogy az emberek már jóval nyitottabbak a fehérjekészítmények és táplálékkiegészítők felé, mint korábban. Éppen ezért egyre nagyobb érdeklődés övezi ezeket a rendezvényeket, hiszen egyre többen figyelnek arra oda, hogy néznek ki, hogyan érzik magukat a bőrükben, és mennyire fittek.

„Régebben attól tartottak, hogy ha proteintermékeket fogyasztanak, akkor hatalmas izmot növesztenek, pedig csupán egy olyan tápanyagról van szó, ami minden szervezet számára hasznos és fontos.”

- Lévai Bálint
Kép

A trendek is azt mutatják, hogy egy természetesebb testidál van elterjedőben a fitneszvilágban, ami bárki számára motiváló és elérhető. Arról nem is beszélve, hogy minden más sportban is fontos a tudatos táplálkozás.

Stresszes ünnepek: a családod téged sem támogat az egészséges táplálkozásban?

Kutatások szerint az ünnepi időszak komoly stressz okoz az egészségesen táplálkozóknak – főleg, ha a családjuk egyáltalán nem támogatja őket!

Most őszintén, te kibírnád? 10 napig nem kávéztam, és ez történt a testemmel

Te képes lennél akár egyetlen napra is lemondani a kávéról?

Anyaként is fitten: hibák, amiket ne kövess el, ha fogyni akarsz

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: mostantól Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!

Mostantól a rántott hús sem tilos a fogyókúra alatt: isteni és egészséges panír receptek, amikért odáig leszel

Fogyózol, de ölni tudnál valami "rendes" kajáért, mondjuk egy jó kis rántott szeletért? Mostantól nem kell száműznöd ezt a finomságot az étrendedből, mert van pár egészséges verzió, amit bátran fogyaszthatsz – persze csak módjával!

A legújabb fitt őrület: mogyoróvajpor

Tegye fel a kezét, aki imádja a mogyoróvajat!

A legújabb fitt őrület: mogyoróvajpor

Tegye fel a kezét, aki imádja a mogyoróvajat!

A legújabb fitt őrület: mogyoróvajpor

Tegye fel a kezét, aki imádja a mogyoróvajat!

Anyaként is fitten: avokádó, te csodás!

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: mostantól Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!

3 reggeli szabály, amit ha betartasz, simán lepattanhat pár kiló

Minden nap reggelizel? Jól teszed, de hogy biztosan jól csináld, a következő dolgokra figyelj!

Ilyen a valósághű tetovált szemöldök!

A legújabb divat a sminktetoválásban a szálas szemöldök. Nem véletlenül.

Szakértőink

Simon Szimonetta

#fitnesz#edzés#zsírégetés#fogyókúra#táplálkozás
Kérdezek tőle

Válts velünk életmódot! Fél évre 999 Ft csupán az előfizetés!

Csak 999 Ft