étkezés,stressz,táplálkozás
pexels.com
Előfizetek

Igenis gond, ha kihagysz egy étkezést!

Azt hiszed, a fogyás kulcsa a kajamegvonás? Netán százszor előfordult már veled, hogy a nagy rohanásban alig ettél egész nap, és nem is értetted, miért érzed magad estére úgy, mint akin átment egy úthenger?

Felejtsd el a szervezet éheztetését: a legfrissebb kutatások szerint jelentősen növeli a stressz szintet, fáradékonnyá és levertté tesz, ha kihagysz egy étkezést. Az HSIS ( Egyészséggel és Étrendkiegészítőkkel foglalkozó Információs Osztály) által végzett friss kutatás szerint 10 emberből 3 komolyan aggódik azért, hogy az étrendje nem tartalmaz megfelelő mennyiségű tápanyagot. Az 1000 fő bevonásából végzett kutatásból kiderült, hogy a résztvevők 64 százaléka rendszeresen hagy ki étkezést a nap folyamán. Leginkább a fiatal felnőttek hajlamosak erre, ötből négy biztos, hogy egy héten jópárszor kevesebbet eszik, mint kéne, amitől a beszámolók szerint gyakran fáradtak, idegesek, feszültek.

Az Egyesült Királyságban végzett kutatásnak van még egy rémes eredménye: a megkérdezettek 84 százaléka akkor is fáradtnak érzi magát a nap folyamán, ha éjszaka minden gond nélkül alhatott.

Abban a legtöbben egyetértenek, hogy a tápanyagdús étkezés hiánya okozhatja a stresszt az életükben, mégis, a kutatásban részt vevők 60 százaléka viszont semmiféle étrendkiegészítőt, vitamint nem szed. A fáradtságon és a magas stressz szinten kívül még sok más panaszról számoltak be a megkérdezettek: csökkent koncentrációképesség, lassult emésztés, száraz bőr, hajhullás és töredező körmök.

Ha kihagyunk étkezéseket, vagy egyszerűen csak kiveszünk ételcsoportokat a táplélkozásunkból, az komoly vitamin és ásványianyag hiányhoz vezet, ami stresszt, fáradtságot, bőr és körömgyengeséget okoz.

- mondja Dr. Carrie Ruxton szakértő.
fáradtság,étkezés
forrás: pexels.com
Fáradt és stresszel leszel, ha nem eszel eleget

A rostbevitellel is gondja van a legtöbb embernek, ez pedig könnyen eredményezhet székrekedést, de kiderült a kutatásból az is, hogy a halfogyasztás is nagyon alacsony. Ezzel az a baj, hogy a hal kiváló Omega3 forrás, ha viszont ebből hiány van a szervezetben, akkor könnyen üti fel a fejét a stressz és a fáradékonyság.

És van még egy nagyon nagy gond az emberek étkezésével: annak ellenére, hogy a dietetikusok nem győzik hangsúlyozni, hogy nagyon fontos a kiegyensólyozott, minden tápanyagot tartalmazó étrend, az emberek 30 százaléka lényeges ételcsoportokat tesz tiltólistára: szénhidrátokat, vörös húsokat és tejtermékekket.

Annak ellenére, hogy a gyümölcsök, a zöldségek, a hüvelyesek, az olajos halak, a fehér húsok, a teljes kiőrlésű gabonák mind remekül beleilleszthetőek az étkezésbe, az emberek sajnos inkább fogyókúrákat követnek, és kivágnak 1-2 élelmiszercsoportot a minennapjaikból. Sajnos 10 ből 4 ember nem hallgat a dietetikusokra sem, pedig komolyan kellene venni, hogy a kiegyensúlyozott, tápanyagdús étkezés mindennek az alapja

- vallja a szakértő.
Nézd meg a galériánkat> 3 kép
Te hogyan oldod meg a munkahelyi étkezésedet?
Tovább olvasok
A szakértők szerint tényleg kevesebb szénhidrátot kellene enned, ha lapos hasat akarsz

Szénhidrát: igen vagy nem? Ez az örök kérdés, ha szóba kerül a fogyás. Az biztos, hogy nem szabad teljesen kizárni ezt az ételcsoportot az étrendből, viszont ahhoz, hogy a hasi zsír eltűnjön, igenis kell a szigorú odafigyelés!

Így készült a legújabb SHAPE címlap Mádai Viviennel

A legújabb címlapunkon Mádai Vivien látható, most pedig te is beleshetsz a kulisszák mögé!

Fogadd el a tested változásait a várandósság alatt: tippek, amikkel sikerülhet!

A terhesség ugyan egy áldott állapot, ám nem mindenkinek könnyű megbírkózni a súlygyarapodással, a fáradékonysággal, azzal, hogy nem úgy mennek a dolgok, mint korábban.

Mégsem olyan jó a koffein edzés közben, mint hittük?

Az egekbe dícsért koffeinnek van ám kevésbé áldásos hatása is, erről pedig különösen fontos tudnod akkor, ha magas intenzitású edzéseket végzel!

Egy kutatás állítja, hogy a sütievéstől tényleg lefogyhatsz

A fogyokúrázók tiltólistájának első helyén általában az édességek, a sütemények szerepelnek, nem véletlenül. Ám a legújabb hírek szerint mégiscsak érdemes sütizni a diéta alatt - jól hangzik, ugye?

Emiatt kívánod a sós nasikat a menstruációd alatt

A ciklusod bizonyos pontján biztos, hogy te is sokkal kívánósabb vagy a megszokottnál. Azonban erre tudományos magyarázat is létezik.

Kardióval vagy súlyzós edzéssel könnyebb fogyni? 2 szakértő is elmondja a választ

Szeretnéd megtalálni a lehető legoptimálisabb edzést ahhoz, hogy leadd a felesleget? Nagyon nem mindegy, milyen sportot választasz - most eláruljuk, melyikkel jársz jobban, ha a fogyás a cél!

Egy friss kutatás állítja, hogy a sütievéstől tényleg lefogyhatsz!

A fogyokúrázók tiltólistájának első helyén általában az édességek, a sütemények szerepelnek, nem véletlenül. Ám a legújabb hírek szerint mégiscsak érdemes sütizni a diéta alatt - jól hangzik, ugye?

Edd vagy ne edd: a nagy humusz-kérdés

Nem vitás, hogy a humusz az egyik legfinomabb és legnépszerűbb egészséges snack, amiből nem túl nehéz egyszerre befalni egy tetemes adagot. Egy szakértő most elárulja, tényleg ennyire egészséges -e a vegák kedvenc eledele.

Az egyszerű csodaszer gyomorpanaszok ellen

Felpuffadtál? Úgy érzed, hatalmas viharok dúlnak a gyomrodban? Ha nincs a közeledben probiotikum, akkor is létezik megoldás!

Egy újabb fontos ok, amiért érdemes magnéziumot szedned

Futóként a kemény fizikai megterhelés és az izzadás miatt különösen érdemes odafigyelned a vitaminok és ásványi anyagok pótlására. A magnézium kifejezetten fontos az izmok számára, ám van egy másik ok, mi miatt nem hagyhatod, hogy hiány lépjen fel belőle.

Hamarosan húsvét: süss egészséges kalácsot az egész családnak!

Nyakunkon a húsvét, és te már most izgulsz azon, hogy az ünnepi eszem-iszom után beleférsz -e a nyári ruháidba? Van egy szuper hírünk: egészséges és alakbarát finomságok is szerepelhetnek a húsvéti asztalon!

Futás, és persze okos étkezés: így indíthatod be a fogyást a szülés után

Persze, hogy sok minden felborul az életedben, a testedben a szülés után, ám ha érzed, eljött az idő, akkor néhány okos tanács betartásával tényleg elbúcsúzhatsz a babavárás alatt felkúszott pluszkilóktók!

Edzőterem otthon, költséghatékonyan: 5 dolog, amit szerezz be

Biztosan veled is előfordult már, hogy semmi kedved elhagyni a lakást, viszont a kisördög azért ott van benned, hogy nem ártana edzeni egy kicsit. Hidd el, ha megvannak a megfelelő eszközeid, otthon is egy egészen komoly edzést tudsz lenyomni!

Futás, és persze okos étkezés: tippek a fogyásra szülés után

Persze, hogy sok minden felborul az életedben, a testedben a szülés után, ám ha érzed, eljött az idő, akkor néhány okos tanács betartásával tényleg elbúcsúzhatsz a babavárás alatt felkúszott pluszkilóktók!

Trió a bombaformáért!

Csak 1035 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem