Étkezz okosan!
Előfizetek

Étkezz okosan!

Tudatos táplálkozási tippek a smartwatertől

Még alig ocsúdtunk fel a téli álmunkból, és el is telt az év első negyede. A tavasz azon túl, hogy hosszabbodó nappalokat és melengető napsugarakat hoz, gyakran bűntudatot is okozhat. Ilyenkorra ugyanis sok újévi fogadalmunknak csak az emléke marad meg, de hatása nem. Mentségünkre lehetett eddig a hideg és a tél, most viszont ideje dolgoznunk a céljainkon. Merítsünk erőt a tavaszból és újuljunk meg a természettel együtt mi is! Ha magunkon dolgoztunk, minden más is könnyebb lesz. És mivel azok vagyunk, amit megeszünk, első lépés ehhez a tudatos étkezés! A smartwater tavaszi táplálkozási tanácsait könnyű megfogadni és betartani, eredményük pedig hamarabb itt lesz, mint az első fecske!

Bombázzunk

Tavasszal végre a friss vitaminbombák ideje is eljön. Már nem kell messzi kontinensek gyümölcseire, vagy konzervekre fanyalodni, hamarosan megjelennek az idei, közelben termesztett kerti kincsek! Fogyasszunk legalább öt adag zöldséget és gyümölcsöt minden nap, és figyeljünk arra is, hogy ebből legalább egy adagot nyersen, lehetőleg a héjával együtt, frissen együnk meg, valamint, ha tehetjük, válasszunk az aktuális szezon kínálatából.

Számoljunk a számokkal is

A helyes táplálkozásban a számok is hangsúlyt kapnak. Naponta legalább négyszer-ötször érdemes enni, és nem árt arra is figyelni, hogy ezt nagyjából ugyanabban az időben tegyük minden nap. Lehetőleg ne hagyjuk a vacsorát a késői órákra. És ha kell, nézzük az órát ahhoz is, mennyi ideig táplálkozunk – a pár perces habzsolások nem tesznek jót, inkább együnk lassan, nyugodtan. További fontos szám a 15-ös: legalább ennyiszer érdemes megrágnunk minden egyes falatot, hogy könnyebben menjen majd az emésztés is.

A titok a technikában rejlik

Az ételek elkészítésének módján is sok múlik. Ha kevesebb zsiradékot és sót használunk főzéskor, máris egészségesebb lesz, ami a tányérunkra kerül. Olajban sütés helyett a legjobb, ha pároljuk az ennivalónkat, és vagy sütőben, alufóliával letakarva, vagy ha főzőlapon dolgozunk, teflon edényben készítjük el a fogásokat. Ha otthonunkban termesztett, saját fűszereinket adjuk hozzá friss fűszernövényünkből, testünkre és lelkünkre tett hatása és íze is jobb lesz az ételünknek!

Legyünk kreatívak

A változatosság is kulcsszerepet kap a táplálkozásban, hiszen a napunkat is szebbé teszi, és közben a bőrünket, hajunkat, egész megjelenésünket is! Fogyasszunk minél többféle alapanyagot, és figyeljünk a mennyiségekre is! Ha sok dologból áll az étrendünk, nem kell megvonnunk magunkat semmitől, csak az arányok lesznek fontosak. Szóval tiltólista nincs egy jó étrendben, csak ötletes és sokszínű étel-összeállítás, ügyelve arra, hogy amellett, hogy ízlik és örömöt jelent az evés, az egészséges összetevők domináljanak benne.

Az eszem mellett az iszom is fontos

Felnőtt korban testünk körülbelül 60 százaléka víz. Ahhoz, hogy a maximumot kihozhassuk magunkból, figyelnünk kell a megfelelő folyadékbevitelre. Ha hidratáltak vagyunk, a helyes étrend megtartása is hatékonyabban megy majd, miközben enyhül a fáradékonyságunk és javul a hangulatunk is, és felkészültebbé válunk a kihívásokra is. Szóval minden étkezés közben vagy után igyunk egy-egy pohárral, és ébredés után, valamint két evés között is fogyasszunk elég vizet. A saját dolgunkat könnyítjük meg, ha mindig tartunk vizet a táskánkban, az étkezőasztalon, az íróasztalon és az éjjeliszekrényen is – a GLACÉAU smartwater, mutatós palackjával amellett, hogy hozzájárul a napi vízfogyasztásunkhoz, még szép is!

Kép
Tovább olvasok
Csak megszokásból csináljuk, vagy tényleg van értelme a hideg zuhanynak?

Előre szólunk: bizony van! A szakértők szerint ha rendszeresen használod a hideg zuhanyt, tényleg jobb futó lehetsz! Na, meghoztuk a kedvedet a didergéshez?

Klasszikus menzai desszert reform köntösben: mákos nudli

A hagyományos mákos nudli sajnos nem fér bele a fogyókúrába, sem az egészséges életmódba, ám ha a következő verziót készíted el, bátran beiktathatod az étrendedbe - de vigyázz, komolyan rákattanhat az ember!

Bivalyerős hasizmokat akarsz? Így lesz abszolút tökéletes a plank pózod

A lapos has titka a jó genetika mellett a tudatos táplálkozás, és csak ezek után jön az edzés. A plank póz minden idők egyik legjobb hasizomgyakorlata, de csak kevesen hajtják végre abszolút tökéletesen!

Lapos has Kate Hudson-módra: tanuld meg a filmcsillag tuti gyakorlatait!

Kétség sem férhet ahhoz, hogy a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt című film sztárja Hollywood egyik legsportosabb nője, aki a harmadik szülése után is seperc alatt visszatért kedvenc edzésmódszeréhez.

Az áfonya 6 csodálatos hatása, amiről talán nem is tudtál

Indul az áfonyaszezon: reméljük, hogy te is bőségesen fogyasztod a szezon egyik legegészségesebb gyümölcsét. De tudtad, hogy az ízén kívül pontosan miért is érdemes sok áfonyát enni?

Lehet, hogy te is túl sok zsírt eszel? Most megtudhatod!

A kiegyensúlyozott táplálkozásnak épp olyan fontos része a jó zsírok fogyasztása, mint a fehérjék és a szénhidrátok jelenléte. De te tudod pontosan, mennyi zsírt kellene enned?

Velük vigyázz! Ételek, amik tönkrevágják a pihentető alvásodat

Közvetlenül a lefekvés előtt enni sosem túl jó ötlet, mert nehezebben alszik el az ember, és az alvás sem lesz olyan pihentető. Ha mégis késő este vagy kénytelen enni, a következő ételeket tedd tiltólistára, ha nem akarsz egész éjszaka forgolódni!

Velük vigyázz! Ételek, amik tönkrevágják a pihentető alvásodat

Közvetlenül a lefekvés előtt enni sosem túl jó ötlet, mert nehezebben alszik el az ember, és az alvás sem lesz olyan pihentető. Ha mégis késő este vagy kénytelen enni, a következő ételeket tedd tiltólistára, ha nem akarsz egész éjszaka forgolódni!

Nehezen veszed rá magad, hogy több zöldséget egyél? Tippek, amikkel végre sikerülhet!

Biztosan ezerszer hallottad már, hogy szinte minden étkezéshez kellene valamilyen zöldséget enni, mégis úgy érzed, ez számodra kivitelezhetetlen? Pedig hidd el, könnyebb, mint gondolnád!

A jegelés mégsem a legjobb megoldás izomfájdalom esetén?

Lesérültél, az első dolgot pedig a jegelés? Tény, hogy a legtöbb embernél ez rögződött be a leginkább, ám egy szakember szerint nem ez az első dolog, amire igazán szükség van ilyenkor!

Üres gyomorral jobb futni, mint egy ütős reggelivel? Eláruljuk a választ

Minden szervezet más: vannak, akik képtelenek elindítani a napot egy jó kis reggeli nélkül, mások délben fogyasztják el az első falatokat. De ha edzel, mi legyen a reggelivel?

5 világsztár, akinek örökre elege lett az állandó diétázásból

Van, hogy azt érzed, itt a vége, mert már rémesen belefáradtál a kalóriaszámlálásba és az önkínzásba? A következő világsztárok is eljutottak már erre a pontra!

Üres gyomorral jobb futni, mint egy ütős reggelivel? Itt a válasz

Minden szervezet más: vannak, akik képtelenek elindítani a napot egy jó kis reggeli nélkül, mások délben fogyasztják el az első falatokat. De ha edzel, mi legyen a reggelivel?

Ez a véleménye a szakértőknek az agyondícsért citromos vízről

Biztosan ezerszer hallottad már, hogy érdemes citromos vízzel indítani a napot, mert felpörgeti az anyagcserét, lúgosít és salaktalanít is. De vajon ez a módszer tényleg hatásos? Ezt gondolják róla a szakértők!

A jövő a vegánoké – 8 érv miért ez a nyerő életforma

A jövő a húsmentes életmód felé mutat – hamarosan tarthatatlanná válik majd, hogy minden áldott nap és naponta többször is húst vagy hústerméket fogyasszunk. Felemésztjük vele a környezetünket, hiszen az állattenyésztés rengeteg szennyező anyagot termel. Az állatokat pedig olyan szerekkel kezelik, amik hosszú távon ártanak az egészségünknek. Ha ennyi még nem lenne elég, van még 8 érvünk a vegán táplálkozás mellett.

Isteni vendégváró pohárdesszert, amivel biztosan nem okozol csalódást

Egészséges, gyors édességre vágysz, amivel lenyűgözöd a vendégeidet, és a plusz kalóriáktól sem kell tartanod? A következő pohárkrémet pofonegyszerű elkészíteni!

Kezdő vagy? Ezért lenne fontos, hogy szabad súlyok helyett gépeken tanulj meg edzeni

Végre belevetetted magad az edzés világába, és rászántad magad, hogy rendszeresen járj konditerembe? Ez szuper, ám azt tudod, hogy szabad súlyok helyett nagyon fontos lenne, hogy először a gépeken tanulj meg mindent?

A jegelés mégsem a legjobb megoldás izomfájdalom esetén?

Lesérültél, az első dolgot pedig a jegelés? Tény, hogy a legtöbb embernél ez rögződött be a leginkább, ám egy szakember szerint nem ez az első dolog, amire igazán szükség van ilyenkor!

Emeld a tétet és fuss egy jó ügy érdekében

Világszerte a gerincsérültekért futnak május 5-én


Trió a bombaformáért!

Csak 1035 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem