Dukai Regina és Rákos Lili bűntudatmentes desszertjei
Előfizetek

Dukai Regina és Rákos Lili bűntudatmentes desszertjei

Tavaszváró finomságok a Miss Balaton konyhájából

Nem kell már sokat várnunk, hogy végre búcsút mondhassunk a téli szürkeségnek és belevessük magunkat a tavaszi pezsgésbe. Hogy könnyebben lendüljünk formába a tavaszi hónapokra, íme néhány isteni finom és egészséges desszertrecept Rákos Lilitől, a Miss Balaton 2017-es királynőjét, valamint Dukai Reginától, a szépségverseny egyik tanácsadójától, amelyekkel bűntudat nélkül engedhetünk a csábításnak.

„Imádok a konyhában tevékenykedni, ezért, ha a barátok érkeznek hozzám, nem kérdés, hogy mindig meglepem őket valami finomsággal. Legutóbb például ezt az isteni kakaóbabos kekszet készítettem, ami óriási sikert aratott. Őszintén bevallom, hogy sütikészítésben nem vagyok túl jó, mert mindig attól félek, hogy nem lesz szép látvány. Ez a keksz viszont amellett, hogy nagyon finom, nem csak könnyen elkészíthető, de még az sem baj, ha nem sikerül túl szépre”

- – mondta el Dukai Regina, aki még egy tippet elárult a recept kapcsán.

Az összekevert massza sütés nélkül akár reggeli müzlinek is zseniális egy kis mandulatejjel

- Rákosi Lili, a Miss Balaton 2017-es királynője a könnyen és gyorsan elkészíthető receptekre esküszik.

Rákos Lili két legnagyobb kedvence az amerikai palacsinta és a túrógombóc, ugyanakkor fontos neki, hogy odafigyeljen arra mit eszik, ezért édességek esetében is az egészséges verziókra szavaz.

Túrógombóc Rákos Lili receptje alapján:

(klikk a képre a receptért)

Kakaóbabos keksz Dukai Regina receptje alapján:

(klikk a képre a receptért)

Amerikai palacsinta Rákos Lili receptje alapján:

(klikk a képre a receptért)

3 gyors és ellenállhatatlan epres recept, amiktől garantáltan karcsú marad a derekad!

Nincs mese, dübörög az eperszezon, ilyenkor pedig vétek nem kihasználni az isteni és ezerféleképp felhasználható epret. Most 3 olyan receptet mutatunk, amik nemcsak gyorsan elkészíthetők, de nem is hizlalnak, így bátran eheted őket!

Dukai Regina: Igen, hiszek a nagy Ő-ben, és készen állok az anyaságra!

Dukai Regina nemcsak gyönyörű és szuperstílusos, de elképesztően sikeres is. A modell jelenleg szingli, de a Shape Magazinnak elárulta, milyen pasira is vágyik most igazán.

Így védekezz a szúnyogok ellen a nyári estéken

Imádjuk a nyarat, a strandolást, a kellemes estéket, a jó időt, de a szúnyogokat már kevésbé. Sőt, állítólag idén kifejezetten nagy számban lesznek jelen a kis vérszívók, úgyhogy még többet bosszankodhatsz – kivéve, ha betartod a joy.hu szerkesztőjének tippjeit!

Modell Body Edzésterv - Ismerd meg a pvolve-ot!

A 2018/03. SHAPE magazin 15. oldalán olvashattál egy különleges edzésmódszerről, amelynek gyakorlatait itt találod!

4 tipp, hogy könnyebben elfogadd és megszeresd magad

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: mostantól Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!

Így védekezz a szúnyogok ellen a nyári estéken

Imádjuk a nyarat, a strandolást, a kellemes estéket, a jó időt, de a szúnyogokat már kevésbé. Sőt, állítólag idén kifejezetten nagy számban lesznek jelen a kis vérszívók, úgyhogy még többet bosszankodhatsz – kivéve, ha betartod a lenti tippeket!

3 kaját elhagyott az étrendjéből és ledobott 15 kilót ez a nő

100 nap alatt érte el a célját, és most meg is osztotta a követőivel, hogyan is sikerült elérnie! 3 ételt hagyott el, és már két hét után látta az eredményeket!

Képtelen vagy lemondani a cukorról? 5 pofonegyszerű trükk, amikkel végre sikerülhet!

Hidd el, egy idő után simán megszokod a kevesebb cukrot, a tested pedig nagyon hálás lesz érte!

Isteni epres-masracponés torta recept az Anyaként is fitten blog szerzőjétől

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: mostantól Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!

3 kaját elhagyott az étrendjéből és ledobott 15 kilót ez a nő

100 nap alatt érte el a célját, és most meg is osztotta a követőivel, hogyan is sikerült elérnie! 3 ételt hagyott el, és már két hét után látta az eredményeket!

"Végig sportoltam mindkét terhességem alatt, és egyáltalán nem a súlyom miatt csináltam!"

Meglepő előnyei is vannak ám az aktív babavárásnak! A joy.hu munkatársának írása.

Tahiti Tánc Flashmob a Szent István téren

A világ sok országában egyre népszerűbb ez a tánc, ezért is kerül megrendezésre május 12-én a Tahiti Tánc Flashmob világrendezvénye.

Pajzsmirigy problémák okozta hízásra is van természetes gyógyszer

A ayurvédikus gyógyászat évszázadok óta használja ezt a gyógynövényt.

Hihetetlen, ezzel az enzim pótlásával csökkenthető az őszülés!

Ugyanis ez felel a hajhagymákban termelődő melanin kifehérítéséért.

Te hogy állsz a bikini formával? - 4 tipp, hogy hatásosabb legyen az edzés

Mivel már áprilisban strandidő volt, mindenki az utolsó simításokat végzi a bikiniformán.

Kattanj rá bringázásra!- A biciklizés jótékony hatásai

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: mostantól Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!


Hozd ki a nyárból a maximumot!

Csak 1785 Ft