fogyás,cukor,diéta,zsírégetés,étrend
Getty Images
Előfizetek

Mumusom, az utolsó 6 kiló: nyárig bizony leadom, és elárulom, hogyan

Te is jártál már úgy, hogy ahogy a nagy könyvben meg van írva, úgy olvadtak le rólad a kilók, ám az utolsó néhány a világért se akar eltűnni? Elárulom, én hogyan kezdek neki!

Ha az ember lánya végre eldönti, hogy életmódot vált, nem feltétlenül a pluszkilók, sokkal inkább az egészsége miatt, akkor általában a súlyfelesleg is eltűnik. Viszont nagy súlyból könnyebb fogyni, mint az utolsó néhány fölös kilónak búcsút inteni, a szervezet ugyanis ezekhez már túlságosan is ragaszkodik. És bár szuper dolog egy jelentős súlyvesztés után bezsebelni a dicséreteket, te vagy, aki látod magad a tükörben, és te vagy, aki érzed, hogy igenis van még mit tenni az ügy érdekében.

Nálam is épp ez a helyzet: a szülések után már csak 6 kiló maradt rajtam, de ez a súly igen jól érzi magát a testemen. Viszont engem igenis zavarnak, és nem azért, mert érdekel, amit a mérleg mutat, egyszerűen csak tudom, mi számomra az optimális testsúly: amihez ha jön egy utazás, egy ünnep, nem gond, ha felszedek 1-2 kilót, amihez a ruháimat igazítottam, és egyáltalán, amivel magabiztosnak érzem magam.

Olvasd el ezt is!

Eszem ágában sincs viszont porokat vagy tablettákat szedni, netán többnapos léböjtbe kezdeni, hogy gyors sikert érjek el, mert ezerszer láttam már barátokon, hogy a könnyen jött siker semmit sem ér.

Januárban én is megfogadtam, hogy 6 hónap alatt leadom ezt a 6 kilót, ha törik, ha szakad, de diétával nem sokkolom a szervezetemet: a következő 3 dolgot változtatom meg az életemben az év elején. Azért csak hármat, mert épp elég munka ennyihez is hozzászoktatni a szervezetet. És azért nem a mozgással kezdem, mert azzal elég jól állok.

Februárban pedig beszámolok a sikerekről és a következő tervekről!

1. Nulla édes nasi

Igen, 0. Ebben az egy dologban nálam nem válik be a mértékletesség, mert ha van otthon egy tábla csoki, egy kósza télapó vagy bármilyen káros édesség, a tudat is zavar, ha ott van a szekrényben, így azon jár az eszem, mikor és milyen indokkal pusztíthatnám el gyorsan. Ha viszont nincs, akkor nem vásárolok, azt meg tudom állni. Januártól teljesen kiiktattam az édességeket, a csokit, a kekszeket, és a családi banzájokban sem csábulok el. Mert ha egyszer elvérzek, akkor tudom, mindig lesz indokom a csalásra. Piszok nehéz a dolog, de ha nagyon kívánok valami édeset, akkor almát eszek, illetve joghurtos-gyümölcsös édességeket készítek cukor és minden egyéb édesítőszer nélkül.

cukor,fogyás,zsír,hízás
forrás: pexels.com
Számolj le a cukrokkal!

2. Nem éheztetem magam

Két gyerekkel nem könnyű a rendszeres érkezésre is figyelni, így korábban sokszor belecsúsztam abba, hogy délután kettőig csak egy banánt ettem, és amikor a kicsik elaludtak, elkezdtem kienni a hűtő tartalmát. Nem zsíros, hizlaló dolgokat, de egyszerre sokat, összevissza. Most viszont nagyon figyelek arra, hogy magamnak is megtervezzem az étrendemet: ha kell, este, ha kell, alvásidőben, de előre készítek olyan nasikat, gyors fogásokat, amiket vészhelyzetben tudok enni:

  • én állítom össze a magkeverékemet dióból, mandulából, lenmagból, mert ebből egy kis marék megfelel a tízórainak vagy az uzsonnának.
  • hetente készítek magamnak 2-3 krémet, amik napokig elállnak a hűtőben, és ha gyorsan kell ennem, ezeket tudom bekapni répával, zellerrel, teljes kiőrlésű kenyérrel. Az avokádókrém mellett készítek túrókrémet natúr joghurttal, tojáskrémet vagy fetakrémet.
  • Mindig teszek fűszeres olajos pácba pár darab csirkemellet, hogy ha nincs ötletem ebédre, ez nekem és a családnak is jó.
  • Minden este áztatok be másnap reggelre zabkását, így azt reggel már csak feldobom egy kis gyümölccsel, kókuszreszelékkel.

3. Figyelek a köretekre

Alapvetően nem eszem a húsok mellé krumplit, és különféle mirelit dolgokat, de néha én is elcsábultam valami felesleges kalóriát tartalmazó köretekre. Most viszont ennek vége: csakis olyan rostdús ételeket eszek a hús és a hal mellé, mint a hajdina, a köles, a bulgur, a quinoa és a barnarizs. Jobban is érzem magam tőlük!

Nézd meg a galériánkat> 11 kép
11 tényleg hasznos tanács, ha segítség nélkül akarsz fogyni
Tovább olvasok
Pihenni kötelező: 6 tipp, hogy mostantól sokkal jobban aludj éjszaka

Nincs alvászavarod, de úgy érzed, elég sokszor csak felületesen alszol, reggel is hullafáradt vagy, és ez kihat az egész napodra? Fogadd meg a következő tanácsokat!

Nem kell elbúcsúzod a zabtejtől, de ezekre nagyon figyelj!

Azt már jó ideje tudjuk, hogy egy jó reggeli zabkása remekül feltölt energiával a futáshoz, de mi a helyzet a zabból készült zabtejjel?

Néha azt érzed, hogy tényleg betelt a pohár? Tippek lelki kimerültség esetére

A legtöbbünkkel sajnos előfordul, hogy időnként elegünk lesz a munkánkból, nem jól jönnek össze a dolgok, és magunkkal sem vagyunk kibékülve. Egy ideig persze lehet sajnálni magunkat, de ennek egyszer véget kell vetni!

Pihenni kötelező: 6 tipp, hogy mostantól sokkal jobban aludj éjszaka

Nincs alvászavarod, de úgy érzed, elég sokszor csak felületesen alszol, reggel is hullafáradt vagy, és ez kihat az egész napodra? Fogadd meg a következő tanácsokat!

Tisztítsd ki a szervezetet gyógyteákkal: ezt a hármat vesd be tavasszal!

Ha te is kipucolnád a szervezetedet tavasszal, akkor a jól felépített étrend mellett érdemes sok folyadékfogyasztással és pár gyógyteával fokozni a méregtelenítő folyamatokat!

Ideje megismerni a mikrobiom diétát!

Sokkal több erjesztett élelmiszer és kevesebb finomított szénhidrát, és máris látványosan egészségesebb lenne a test - te kipróbálnád a mikrobiom diétát?

Ez a legnagyobb kajahiba, amit izomépítéskor elkövethetsz

Ha azt gondolod, hogy elég sokkal több csirkemellett, sonkát, túrót és különféle fehérjeporokat fogyasztanod ahhoz, hogy izmosodni kezdj, akkor nagyon tévedsz!

Fitt süti kezdő konyhatündéreknek: odáig leszel érte!

Tuti recept fogyókúra alatt? Bizony van ilyen: mutatjuk is a sütit, ami az édesszájú diétázók nagy kedvence lesz!

Itt az ideje megismerni a mikrobiom diétát!

Sokkal több erjesztett élelmiszer és kevesebb finomított szénhidrát, és máris látványosan egészségesebb lenne a testünk.Te kipróbálnád a mikrobiom diétát?

Itt az ideje megismerni a mikrobiom diétát!

Sokkal több erjesztett élelmiszer és kevesebb finomított szénhidrát, és máris látványosan egészségesebb lenne a test - te kipróbálnád a mikrobiom diétát?

JLo szénhidrát és cukormentes diétája: megéri követni?

Egyre több sztár vallja be nyíltan, hogy ilyen-olyan villámdiétával készült egy fontos alkalomra. Nemrég Jennifer Lopez vállalt be egy kőkemény, 10 napos fogyókúrát, amiről a dietetikusoknak meg is van a véleményük.

Ősellenség vagy szuper alapanyag? Az igazság a tejtermékekről

A tejtermékek kaptak hideget-meleget az utóbbi években, de vajon megéri tiltólistára tenni őket, ha semmiféle ételallergiával nem küzdesz? A válasz: NEM!

Ősellenség vagy szuper tápanyag? Ez az igazság a tejtermékekről

A tejtermékek kaptak hideget-meleget az utóbbi években, de vajon megéri tiltólistára tenni őket, ha semmiféle ételallergiával nem küzdesz? A válasz: NEM!

Igenis gond, ha kihagysz egy étkezést!

Azt hiszed, a fogyás kulcsa a kajamegvonás? Netán százszor előfordult már veled, hogy a nagy rohanásban alig ettél egész nap, és nem is értetted, miért érzed magad estére úgy, mint akin átment egy úthenger?

Stresszmentes babavárás? Lehetséges, de ezeket érdemes betartani!

A várandósság alatt bizony sok anyukának máson sem jár az esze, csak a gyerekszobán, az elintézendő feladatokon, pedig a pihenésre is fontos időt szakítani!

Olyan jól alszol majd, mint egy kisbaba, ha megismered ezt a trükköt

Te sem az az ember vagy, aki a nap végén csak beesik az ágyba, és két perc múlva már húzza a lóbőrt? Pedig lehetsz, mindössze egy technikát kell csak hozzá megtanulnod!

Online is fontos a fair play

Ha rendszeres internetező vagy, biztos te is futottál már bele rosszmájú kommentbe. Egy elmélet szerint, ha nem akarsz ilyesmivel találkozni, egyszerűen kapcsold ki a számítógépet. Valóban ez lenne az egyetlen megoldás?

Amikor belefásulsz az edzésbe, ez legyen a következő lépés

Veled is előfordul néha, hogy ráunsz a mozgásra, és csak egy rövidebb vagy egy hosszabb pihenő után térsz vissza? Netán már ideje azt érzed, hogy edzel ugyan, de semmi kedved hozzá?

Micsoda? A rozmaring szagolgatása 75%-kal javíthat a memóriádon!

A rozmaring az egyik legősibb gyógynövény. Amellett, hogy nagyon finom, számtalan problémára kínál hatásos megoldást. Például a memóriádon is javíthat!


Hozd ki a nyárból a maximumot!

Csak 1785 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem