![]() |
|
8 dolog, amit érdemes tudni…...az édesburgonyárólA krumpli édes változata – gondoljuk az édesburgonyáról. Pedig az eredetileg Dél-Amerikában honos növény csupán névrokonságban áll hazai társával, valójában a szulákfélékhez tartozik. Íze a tök aromáját idézi, változatos köretek, sőt egytálételek is készíthetők belőle. 1. A húsa fehér, narancssárga vagy a piros valamelyik árnyalata. Színe az ízét is jelzi. A fehér húsú a gesztenyére emlékeztet, a narancssárga és a piros édesburgonya pedig a nagyon édes sütőtökhöz hasonlítható leginkább.
3. Nem csak a gumója ehető. Friss hajtásait salátaként készítik el, de fűszerezve, párolva is fogyasztható sült húsok mellé, köretként. 4. Miután nagyon magas a szénhidrát-tartalma, alkohol is készíthető belőle. Újabban egyre nagyobb területen bioetanol, azaz ökoüzemanyag előállítása céljából is termesztik. Pikáns édesburgonya-leves Hozzávalók: • 10 dkg édesburgonya • 4 dl víz • diónyi lila hagyma • körömnyi őrölt babérlevél • 1 teáskanál petrezselyemzöld • 1 evőkanál tejföl • 1 teáskanál liszt • só, bors • 1 evőkanál olaj • 1 evőkanál citromlé Elkészítés: Az olajon megpároljuk a hagymát és hozzáadjuk a kockákra vágott édesburgonyát. Felöntjük vízzel, sózzuk, enyhén borsozzuk, hozzáadjuk a babérlevelet és a petrezselymet. Ha puhulni kezd, tejföllel, liszttel behabarjuk. A végén citromlével kellemesen savanykássá ízesítjük. 2009. 02. 25. 17:26:29 | Frissítve: 2009. 02. 25. 17:26:48 |
Értékeld ezt a cikket! Kommentek |
![]() |
Design: olier | Engine: Neoport v5.5 (Platinum)