Sportolj és hidratálj a Vöslauer vizeivel!
Előfizetek

Sportolj és hidratálj a Vöslauer vizeivel!

A rendszeres testmozgás a formás vonalak elérésének és megtartásának alapköve. A tiszta víz pedig a bőrszövetek és ízületek feltöltéséért felel.

Ezért bátran kijelenthetjük, hogy a sport és hidratálás elválaszthatatlan egymástól. Hogy mikor és milyen jellegű nedűt fogyasszon az, aki rendszeresen edz, a testmozgás időtartamán és intenzitásán múlik.

Azt azonban senki sem vitatja, hogy az egészséges élet legfontosabb hozzávalója a víz.

A megfelelő folyadék-utánpótlásra mindig figyelnünk kell sportolás közben, hiszen e nélkül romolhat a teljesítményünk, és a komfortérzetünk is csökkenhet. Minél hosszabb ideig és minél intenzívebben edzünk, annál fontosabb, hogy a megfelelő típusú folyadékot vigyük be a szervezetünkbe, így könnyedén el tudjuk kerülni a dehidratáció veszélyét.

Kép

A fizikai igénybevétel során testünk szénhidrátpótlást is igényel az energiatermeléshez, sőt, az elvesztett nátriumot, káliumot is érdemes időben pótolni. Mindkét igényre egyben válaszol a Vöslauer Balance termékcsalád színes palettája, mely idén a mangó-őszibarack ízzel bővült. Ez az egzotikus, 7 %-os gyümölcstartalmú ásványvíz a konditeremben is hűs társunk lehet, hiszen csak 19 kalóriát tartalmaz 100 ml-enként! A tartósító- és édesítőszerek mellőzésével készülő, pillepalackba csomagolt vizek 100%-ban megfelelnek a vegán életvitelt folytatók elvárásainak is. Az ásványvizet 0,75 literes kiszerelésben kereshetjük a boltok polcain.

Kép

Ráadásul most nem csak jó közérzetet, de bécsi utazást is nyerhetünk az osztrák vizekkel! Ha június 14-ig legalább 2 palackot vásárolunk bármelyik Vöslauer termékből a Tesco bolthálózat üzleteiben, 2 főre szóló utat nyerhetünk Bécsbe, vagy akár a 10 db Vöslauer bőrönd egyikét is hazavihetjük!

1 éve szült, de remek formában van a magyar énekesnő, Csemer Bogi! Érdemes tanulni tőle!

Csemer Boglárka kislánya, Lenke lassan egyéves lesz, édesanyja életében azonban a babázás mellett még mindig fontos szerepe van az éneklésnek. Emellett Boggie nagyon figyel a testére, és van néhány dolog, amit sokkal komolyabban vesz, amióta anyuka lett. A Joy.hu sorozatában az énekesnő mesél most arról, hogyan lehet beiktatni a mozgást, az önmagunkra való odafigyelést egy friss anyukának a napirendjébe.

Minden a vacsorán múlik! 3 trükk, amivel karácsonyig tutira ledobsz 2 kilót

Apró, de annál hatásosabb változtatásokra van szükség!

Anyaként is fitten: a tél egészséges finomsága, a cukormenetes mandulás forrócsoki

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: mostantól Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!

Elkapartam az anyajegyemet – aggódnom kellene? Itt a válasz!

Lehet, hogy apróságnak tűnik a dolog, az anyajegyekkel azonban nem árt óvatosan bánni!

Mindennapos mindfulness pillanatok, amik segítenek lelassulni az ünnepekre

Néha a legegyszerűbb momentumok képesek leginkább lelassítani és segíteni, hogy jobban figyelj magadra!

Diéta helyett pizzát eszik, de már javában készül a lagzira Meghan Markle, és nem is akárhogyan!

Meghan így is szupercsinos, de ő is, mint minden lány, a lagzin akar a legszebb lenni!

Nem csoda, hogy a fiatal srácok is bomlanak utána! Kovács Patrícia végre elárulta, mit tesz a külsejéért - exkluzív interjú

Kovács Patrícia egy igazi kortalan szépség: a külseje mindig nagyon rendben van, az alakja is kifogástalan – de tesz is azért, hogy ez így legyen. A TV2- december 2-án induló új sorozatában, a Korhatáros szerelemben a színésznő egyszerűen fantasztikusan fest, mi pedig kifaggattuk arról, hogy ezt mégis hogyan csinálja.

15 tipp, hogy 30 nap alatt karcsúbb lehess

Ha szeretnél pár kilótól megszabadulni, ezek az egyszerű tippek majd segítenek! Ráadásul ezek többségét az ünnepek alatt is be lehet tartani... A joy.hu összállítása.

Mi a teendő, ha bennragadt a tampon és nem találod?

Ha nem tudod, hol ragadt benn a tampon, az első fontos lépés: ne pánikolj!

Kisbabát vársz? Akkor ezzel a 7 szépségtermékkel nagyon vigyázz!

Van pár kozmetikai összetevő, amitől nem árt távol tartanod magad!

Anyaként is fitten: reform kakaós csiga reggelire, aminek képtelenség ellenállni

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: mostantól Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!

Hogy a bőrünk is termel ösztrogént?!

Dr. Sinka Pálinkás Rita bőrgyógyásztól a bőr fiatalságáért is felelős hormonokról, azok szinten tartásáról tudtunk meg érdekes dolgokat.

15 tipp, hogy 30 nap alatt soványabb lehess

Ha szeretnél pár kilótól megszabadulni, ezek az egyszerű tippek majd segítenek! Ráadásul ezek többségét az ünnepek alatt is be lehet tartani...

Stresszes ünnepek: a családod téged sem támogat az egészséges táplálkozásban?

Kutatások szerint az ünnepi időszak komoly stressz okoz az egészségesen táplálkozóknak – főleg, ha a családjuk egyáltalán nem támogatja őket!

Most őszintén, te kibírnád? 10 napig nem kávéztam, és ez történt a testemmel

Te képes lennél akár egyetlen napra is lemondani a kávéról?

Anyaként is fitten: hibák, amiket ne kövess el, ha fogyni akarsz

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: mostantól Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!


Szakértőink

Simon Szimonetta

#fitnesz#edzés#zsírégetés#fogyókúra#táplálkozás
Kérdezek tőle

Előfizetés