Ez az előtte-utána fotó bizonyítja, hogy nem az számít, hány kiló vagy!
Előfizetek

Ez az előtte-utána fotó bizonyítja, hogy nem az számít, hány kiló vagy!

Mutathat a mérleg tizenvalahány kilóval is többet, ha úgy nézel ki jobban.

Emily Skye ausztrál fitneszsztár nemrég megosztott magáról egy előtte utána-fotót, amelyhez odaírta azt is, hogy az első képen, ami 2008-ban készült 47kg-ot nyomott, míg a másikon, ami idén, 60-at. Ez azért elég nagy különbségnek tűnik, mégis szemmel látható, mennyivel jobban néz ki a másodikon. Sokkal erősebb és feszesebb, bár az elsőn is nagyon csini volt.

Emily ennek kapcsán leírta, hogy amikor a 2008-as kép készült, nagyon keveset evett, folyton a kalóriákat számolta, sokat éheztette magát, és szinte csak hosszú kardióedzéseket végzett. Nem volt igazán boldog, mindig csak vékony szeretett volna maradni. Most viszont 13 kg-mal nehezebb, jól érzi magát a bőrében, és kirobbanó formában van. Többet eszik, csak arra figyel oda, hogy mit, ráadásul nem végez olyan sok kardióedzést sem. Helyette erősít, vagy intervall tréningeket csinál.

Olvasd el ezt is!

Elmondta, hogy bár neki az volt a célja, hogy izmosabb legyen, megérti azokat a nőket is, akik nem erre vágynak, a lényeg, hogy ne sanyargassuk magunkat olyan dolgokkal, amik nem tesznek boldoggá!

Tárazd be mind: A legfontosabb vitaminok és táplálékkiegészítők minden nő számára

A vitaminok mindegyike fontos az emberi szervezet számára, ám van néhány ami a nők esetében kiemelkedő jelentőséggel bír!

Medvehagyma, a tavaszi csodanövény - te is fogyaszd minél többet!

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: mostantól Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!

Folyton kimerültnek érzed magad? Akár ez a négy komolyabb betegség is állhat a háttérben

Van egy pont, amikor már nem normális az állandó kimerültség.

Ezért hasznos a vegán étrend

Vegán népcsoportokat vizsgáltak tudósok.

Vigyázz, ha mindig későn fekszel le aludni! Az éjjeli baglyok korábban halnak

Ha te is minden este ébren vagy éjszakába nyúlóan, mindenképpen olvass tovább…

Tudtad, hogy a sütőben is lehet főtt tojást készíteni?

A főtt tojás tökéletes része a reggelinek, ebédnek és vacsorának is, feltölt mindenféle jóval, és telis-tele van proteinnel.

Esküvőd lesz? 4 dolog, amit tegyél meg a külsődért az utolsó hetekben!

Szebb alakot, ragyogóbb bőrt szeretnél a nagy nap előtt? Akkor a következő tanácsokat érdemes megfogadnod!

Most akkor egyél vagy ne, mielőtt reggel edzeni mész?

Valaki nem tud, valaki nem akar, más pedig nem tud elindulni nélküle.

A gyerek vagy a férj miatt stresszel többet egy nő? A válasz biztosan meg fog lepni

Vajon ki a családban a legnagyobb stresszfaktor? A joy.hu tudósít egy nemrégi felmérés eredményeiről.

Ez az az edzés, amit végezned kell, ha fogyni szeretnél!

Pedig sokan nem ezt csinálják, ha a súlyvesztés a céljuk!


A bikinialak most készül!

Csak 999 Ft