Hallucinációkat is okozhat, ha kevés vizet iszol!
Europress
Előfizetek

Hallucinációkat is okozhat, ha kevés vizet iszol!

Újabb negatív hatás derült ki a nem megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztásról.

Ha lemaradtál a TV2 Testőr című műsoráról, akkor a legérdekesebb részeket itt megnézheted:

Hallucinációkat is okozhat, ha kevés vizet iszol!

Testünk a kilégzéssel, a párolgással, a kiválasztással naponta két és fél liter folyadékot veszít, ezért a folyadék bevitel fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Ne várjuk meg, amíg szomjasok leszünk, hiszen akkor már a szervezet a száj szárazsággal a kiszáradást jelzi. A szomjúság kezdeti tünetei lehet a fejfájás, az ingerültség, de súlyosabb esetekben pulzusszám emelkedés, vagy akár még hallucináció is felléphet.


Rubint Réka rádiófrekvenciával serkenti bőrében a kollagén termelést!

A háromgyerekes csinos és fitt anyukának fontos, hogy ne csak alakját, de arcát és bőrét is formában tartsa. Arcunkban a kollagén termelés 30 éves kor után csökkenni kezd, ezzel párhuzamosan a ráncok is megjelennek. Számos gyógynövénynek van kollagén termelést elősegítő hatása, ezek fogyasztásával is megelőzhetjük az idő előtti ráncosodást. Réka egy rádió frekvenciás kezelést választott, nála ezzel stimulálták a bőr alsóbb rétegeiben a kollagén termelést.


Praktikák, amivel elkerülhető az idős kori elbutulás?

Nem csak a folyamatos agytorna, a tanulás, de a nevetés is fiatalon tartja az agysejteket. Ha valaki viszont szociálisan elszigetelve él, azaz nincsenek barátai, könnyen lehet, hogy ideje korán jelentkezni fog nála az agyi leépülés.


Ma már egy korszerű fogimplantátum kisebb műtétnek számít, mint egy foghúzás!

Magyarországon a kivehető fogsorokkal szemben az erre rászorulók tíz százaléka választja az fogimplantátumot. Nem csak anyagi okai voltak ennek, de sokakat megrémített a nagyműtétnek számító szájsebészeti beavatkozás. Egy új, modern amerikai technológiának köszönhetően, ma már egy számítógépen megtervezett, 3D-s nyomtatóval kinyomtatott sablonon keresztül operálva ültethetik be a megfelelő helyre a fogimplantátumot. A számítógépes tervezéssel kizárható, hogy a fúrás közben a fogak alatt lévő idegszál érintve legyen. A kisebb seb pedig kevesebb fájdalommal jár, és gyorsabb gyógyulást tesz lehetővé.

Értékes ételek, amikkel az agyunkat is frissíthetjük!

Legfontosabb szervünk az agyunk, hiszen az összes szervünk működésében szerepet játszik. De mivel is segíthetjük agyunk működését? A zöldségek többségének magas a flavonoid tartalma, ami elősegíti az agy megfelelő vérellátását. De a dió is nagymértékben hozzájárul agyunk működéséhez. Spenót pedig ezentúl az is egyen, aki nem csak erős akar lenni, de okos is.


Sok zöldség még a tumor ellen is hatásos lehet!

Előzzük meg bajt és fogyasszunk sok paprikát, paradicsomot. A változatosság kedvéért akár grillezve is. Rendszeres fogyasztásuk esetén a bennük lévő kapsziaicin, illetve likopin. akár a tumor kialakulását is megakadályozhatja. Tonhalas, citromos ajvár szósszal ízletesebbé tehetjük a grill zöldségeket és a sült sajtot is, aminek a kalcium tartalmával csontjaink egészségét is segíthetjük.


Maloveczky Miki bevállalt egy kozmetikai kezelést!

Nem csak a nők járhatnak kozmetikushoz. Egy egészséges bőr egészséges testről árulkodik. Egyre több férfi igényli, hogy megfelelő tisztítással és ápolással elkerüljék a nagyobb bőrproblémákat. A Több mint testőr új társműsorvezetője is odafigyel bőre egészségére, így kipróbált egy kénes arctisztítást, amivel akár otthoni körülmények között is megelőzheti a férfiakra jellemző szeborreás bőr kellemetlen tüneteit.

Anyaként is fitten: Maradj formában az ünnepek alatt is!

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: mostantól Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!

Mit milyen gyakran kell tisztítani és cserélni?

5 dolog, amit nem biztos, hogy jól csinálsz, pedig az egészséged függhet tőle!

Az edzésterv, amitől olyan formás izmaid lesznek, mint még soha!

30 perces edzés, ahol a pihenőidőből is a legtöbbed hozhatod ki!

1 éve szült, de remek formában van a magyar énekesnő, Csemer Bogi! Érdemes tanulni tőle!

Csemer Boglárka kislánya, Lenke lassan egyéves lesz, édesanyja életében azonban a babázás mellett még mindig fontos szerepe van az éneklésnek. Emellett Boggie nagyon figyel a testére, és van néhány dolog, amit sokkal komolyabban vesz, amióta anyuka lett. A Joy.hu sorozatában az énekesnő mesél most arról, hogyan lehet beiktatni a mozgást, az önmagunkra való odafigyelést egy friss anyukának a napirendjébe.

Minden a vacsorán múlik! 3 trükk, amivel karácsonyig tutira ledobsz 2 kilót

Apró, de annál hatásosabb változtatásokra van szükség!

Anyaként is fitten: a tél egészséges finomsága, a cukormenetes mandulás forrócsoki

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: mostantól Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!

Elkapartam az anyajegyemet – aggódnom kellene? Itt a válasz!

Lehet, hogy apróságnak tűnik a dolog, az anyajegyekkel azonban nem árt óvatosan bánni!

Mindennapos mindfulness pillanatok, amik segítenek lelassulni az ünnepekre

Néha a legegyszerűbb momentumok képesek leginkább lelassítani és segíteni, hogy jobban figyelj magadra!

Diéta helyett pizzát eszik, de már javában készül a lagzira Meghan Markle, és nem is akárhogyan!

Meghan így is szupercsinos, de ő is, mint minden lány, a lagzin akar a legszebb lenni!

Nem csoda, hogy a fiatal srácok is bomlanak utána! Kovács Patrícia végre elárulta, mit tesz a külsejéért - exkluzív interjú

Kovács Patrícia egy igazi kortalan szépség: a külseje mindig nagyon rendben van, az alakja is kifogástalan – de tesz is azért, hogy ez így legyen. A TV2- december 2-án induló új sorozatában, a Korhatáros szerelemben a színésznő egyszerűen fantasztikusan fest, mi pedig kifaggattuk arról, hogy ezt mégis hogyan csinálja.

15 tipp, hogy 30 nap alatt karcsúbb lehess

Ha szeretnél pár kilótól megszabadulni, ezek az egyszerű tippek majd segítenek! Ráadásul ezek többségét az ünnepek alatt is be lehet tartani... A joy.hu összállítása.

Mi a teendő, ha bennragadt a tampon és nem találod?

Ha nem tudod, hol ragadt benn a tampon, az első fontos lépés: ne pánikolj!

Kisbabát vársz? Akkor ezzel a 7 szépségtermékkel nagyon vigyázz!

Van pár kozmetikai összetevő, amitől nem árt távol tartanod magad!

Anyaként is fitten: reform kakaós csiga reggelire, aminek képtelenség ellenállni

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: mostantól Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!

Hogy a bőrünk is termel ösztrogént?!

Dr. Sinka Pálinkás Rita bőrgyógyásztól a bőr fiatalságáért is felelős hormonokról, azok szinten tartásáról tudtunk meg érdekes dolgokat.


Szakértőink

Simon Szimonetta

#fitnesz#edzés#zsírégetés#fogyókúra#táplálkozás
Kérdezek tőle

Válts életmódot velünk!

Csak 1785 Ft