Mielőtt megismertelek (16V): szem nem marad szárazon!
Előfizetek

Mielőtt megismertelek (16V): szem nem marad szárazon!

Itt az előzetes!

Garantáltan az idei év egyik legkönnyfakasztóbb romantikus drámája lesz a Trónok harca, illetve az Éhezők viadala sztárjait felvonultató Mielőtt megismertelek című film, amely még a legfásultabb cinikusok szemére is könnyfátylat boríthat.

A Jojo Moyes azonos című regényéből készült filmet a mostani generáció Love Story-jaként is emlegették filmkritikusok, a párhuzam pedig, ha nem is tökéletes, arra mindenképpen rámutat, hogy milyen érzelmi viharokra számíthat, aki jegyet vált az elsőfilmes Thea Sharrock által rendezett alkotásra.

Kép

A történet középpontjában egy Louisa nevű kedvesen különc és kissé bizonytalan lány áll, aki fiatal felnőttként nem igazán találja meg a helyét a világban és egyik munkahelyről a másikig bolyong a nagybetűs életben. Már-már teljesen elkeseredik, amikor különös lehetőséget kap az élettől: a festői brit vidéken egy kastélyban élő fiatal brit bankárról, Willről kell gondoskodnia. A sármos, fiatal férfi pár évvel korábban az aranyifjak kicsapongó életét élve balesetet szenvedett és kerekes székbe kényszerült. Louisának az ő mindennapjait kell segítenie és afféle modern társalkodónőként gondoskodni róla, hogy Will ne fulladjon bele az unalomba és az önsajnálatba.

Bár Will eleinte gyanakodva méregeti a furán vigyorgó, excentrikus ízlésű lányt, előbb-utóbb elkezdik megtalálni a közös hangot. Főleg, miután Lou úgy dönt, megmutatja a megkeseredett fiúnak, hogy miért érdemes élni. Közös kalandjaik során pedig egyre közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz, míg észre nem veszik, hogy nem csak egymáshoz fűződő viszonyuk változott meg alaposan, de ők maguk is.

Kép

A film – bár elsőfilmes rendező alkotása – nem nélkülözi a sztárparádét. A két főszerepben mindjárt két rendkívül népszerű fiatal színészt, a Trónok harcából ismert Emilia Clarke-ot, illetve az Éhezők viadala-sorozattal világhíressé vált Sam Claflint láthatják a mozirajongók, mellettük azonban olyan nevek tűnnek fel a vásznon, mint Charles Dance, akit a Kódjátszma című drámában láthattak a filmek szerelmesei, vagy például Jenna Coleman, aki a világszerte rendkívül népszerű Doctor Who című sorozat egyik főszereplője volt. A brit sorozatok rajongói rajta kívül bizonyára a Downton Abbey-ből ismerős Brendan Coyle-nak is örülni fognak. Csak a papírzsebkendő ne maradjon otthon!

Június 16-tól a mozikban!

Anyaként is fitten: Maradj formában az ünnepek alatt is!

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: mostantól Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!

Mit milyen gyakran kell tisztítani és cserélni?

5 dolog, amit nem biztos, hogy jól csinálsz, pedig az egészséged függhet tőle!

Az edzésterv, amitől olyan formás izmaid lesznek, mint még soha!

30 perces edzés, ahol a pihenőidőből is a legtöbbed hozhatod ki!

1 éve szült, de remek formában van a magyar énekesnő, Csemer Bogi! Érdemes tanulni tőle!

Csemer Boglárka kislánya, Lenke lassan egyéves lesz, édesanyja életében azonban a babázás mellett még mindig fontos szerepe van az éneklésnek. Emellett Boggie nagyon figyel a testére, és van néhány dolog, amit sokkal komolyabban vesz, amióta anyuka lett. A Joy.hu sorozatában az énekesnő mesél most arról, hogyan lehet beiktatni a mozgást, az önmagunkra való odafigyelést egy friss anyukának a napirendjébe.

Minden a vacsorán múlik! 3 trükk, amivel karácsonyig tutira ledobsz 2 kilót

Apró, de annál hatásosabb változtatásokra van szükség!

Anyaként is fitten: a tél egészséges finomsága, a cukormenetes mandulás forrócsoki

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: mostantól Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!

Elkapartam az anyajegyemet – aggódnom kellene? Itt a válasz!

Lehet, hogy apróságnak tűnik a dolog, az anyajegyekkel azonban nem árt óvatosan bánni!

Mindennapos mindfulness pillanatok, amik segítenek lelassulni az ünnepekre

Néha a legegyszerűbb momentumok képesek leginkább lelassítani és segíteni, hogy jobban figyelj magadra!

Diéta helyett pizzát eszik, de már javában készül a lagzira Meghan Markle, és nem is akárhogyan!

Meghan így is szupercsinos, de ő is, mint minden lány, a lagzin akar a legszebb lenni!

Nem csoda, hogy a fiatal srácok is bomlanak utána! Kovács Patrícia végre elárulta, mit tesz a külsejéért - exkluzív interjú

Kovács Patrícia egy igazi kortalan szépség: a külseje mindig nagyon rendben van, az alakja is kifogástalan – de tesz is azért, hogy ez így legyen. A TV2- december 2-án induló új sorozatában, a Korhatáros szerelemben a színésznő egyszerűen fantasztikusan fest, mi pedig kifaggattuk arról, hogy ezt mégis hogyan csinálja.

15 tipp, hogy 30 nap alatt karcsúbb lehess

Ha szeretnél pár kilótól megszabadulni, ezek az egyszerű tippek majd segítenek! Ráadásul ezek többségét az ünnepek alatt is be lehet tartani... A joy.hu összállítása.

Mi a teendő, ha bennragadt a tampon és nem találod?

Ha nem tudod, hol ragadt benn a tampon, az első fontos lépés: ne pánikolj!

Kisbabát vársz? Akkor ezzel a 7 szépségtermékkel nagyon vigyázz!

Van pár kozmetikai összetevő, amitől nem árt távol tartanod magad!

Anyaként is fitten: reform kakaós csiga reggelire, aminek képtelenség ellenállni

Várandósan, sőt, kisgyermekes anyukaként sem kell lemondanod a mozgásról és az egészséges életmódról! Persze nem könnyű összehozni az edzést a családdal, de nem is lehetetlen: mostantól Farkas-Halász Évi, az Anyaként is fitten bloggere ad szuper tippeket!

Hogy a bőrünk is termel ösztrogént?!

Dr. Sinka Pálinkás Rita bőrgyógyásztól a bőr fiatalságáért is felelős hormonokról, azok szinten tartásáról tudtunk meg érdekes dolgokat.


Szakértőink

Simon Szimonetta

#fitnesz#edzés#zsírégetés#fogyókúra#táplálkozás
Kérdezek tőle

Válts életmódot velünk!

Csak 1785 Ft