Interjú a kangoo-s guruval, Taraba-Sifter Tímeával az új Shape-ben
Előfizetek

Interjú a kangoo-s guruval, Taraba-Sifter Tímeával az új Shape-ben

Taraba-Sifter Tímeával készítettünk interjút, melyből hasznos diéta tanácsok mellett az is kiderül, hogy mi a jókedv, és a magabiztosság kulcsa a tapasztalt fitneszes, Sifter Tímea, szerint.

Tímea egészen kisgyermekkora óta sportol, és amióta csak eszét tudja sportolónak is készült. Álma valóra vált, azt mondja, hogy a sport a hobbija, a munkája és a hivatása egyszerre.

Nem diétázik, ahogy mondja, ilyen pörgős életmódot diéta mellett nem is lehetne menedzselni, viszont odafigyel az étkezésekre, arra, hogy mit mivel eszik, és mi után. Húsokat csak salátával fogyaszt. így testhez álló feladatot kapott, amikor az Eisberg arca lett.

Sifter Tímea azt mondja, sikerei titka a stabil párkapcsolat. Jó ezt hallani, és sajnos elég ritka. A Shape magazin 2014/3 számának a Lendület tika című cikkéből többek között az is kiderül, hogy Tímea hogy gondolkodik a híres mondásról, miszerint ép testben ép lélek lakik.

Tovább olvasok
Pihenni kötelező: 6 tipp, hogy mostantól sokkal jobban aludj éjszaka

Nincs alvászavarod, de úgy érzed, elég sokszor csak felületesen alszol, reggel is hullafáradt vagy, és ez kihat az egész napodra? Fogadd meg a következő tanácsokat!

Nem kell elbúcsúzod a zabtejtől, de ezekre nagyon figyelj!

Azt már jó ideje tudjuk, hogy egy jó reggeli zabkása remekül feltölt energiával a futáshoz, de mi a helyzet a zabból készült zabtejjel?

Néha azt érzed, hogy tényleg betelt a pohár? Tippek lelki kimerültség esetére

A legtöbbünkkel sajnos előfordul, hogy időnként elegünk lesz a munkánkból, nem jól jönnek össze a dolgok, és magunkkal sem vagyunk kibékülve. Egy ideig persze lehet sajnálni magunkat, de ennek egyszer véget kell vetni!

Pihenni kötelező: 6 tipp, hogy mostantól sokkal jobban aludj éjszaka

Nincs alvászavarod, de úgy érzed, elég sokszor csak felületesen alszol, reggel is hullafáradt vagy, és ez kihat az egész napodra? Fogadd meg a következő tanácsokat!

Tisztítsd ki a szervezetet gyógyteákkal: ezt a hármat vesd be tavasszal!

Ha te is kipucolnád a szervezetedet tavasszal, akkor a jól felépített étrend mellett érdemes sok folyadékfogyasztással és pár gyógyteával fokozni a méregtelenítő folyamatokat!

Ideje megismerni a mikrobiom diétát!

Sokkal több erjesztett élelmiszer és kevesebb finomított szénhidrát, és máris látványosan egészségesebb lenne a test - te kipróbálnád a mikrobiom diétát?

Ez a legnagyobb kajahiba, amit izomépítéskor elkövethetsz

Ha azt gondolod, hogy elég sokkal több csirkemellett, sonkát, túrót és különféle fehérjeporokat fogyasztanod ahhoz, hogy izmosodni kezdj, akkor nagyon tévedsz!

Fitt süti kezdő konyhatündéreknek: odáig leszel érte!

Tuti recept fogyókúra alatt? Bizony van ilyen: mutatjuk is a sütit, ami az édesszájú diétázók nagy kedvence lesz!

Itt az ideje megismerni a mikrobiom diétát!

Sokkal több erjesztett élelmiszer és kevesebb finomított szénhidrát, és máris látványosan egészségesebb lenne a testünk.Te kipróbálnád a mikrobiom diétát?

Itt az ideje megismerni a mikrobiom diétát!

Sokkal több erjesztett élelmiszer és kevesebb finomított szénhidrát, és máris látványosan egészségesebb lenne a test - te kipróbálnád a mikrobiom diétát?

JLo szénhidrát és cukormentes diétája: megéri követni?

Egyre több sztár vallja be nyíltan, hogy ilyen-olyan villámdiétával készült egy fontos alkalomra. Nemrég Jennifer Lopez vállalt be egy kőkemény, 10 napos fogyókúrát, amiről a dietetikusoknak meg is van a véleményük.

Ősellenség vagy szuper alapanyag? Az igazság a tejtermékekről

A tejtermékek kaptak hideget-meleget az utóbbi években, de vajon megéri tiltólistára tenni őket, ha semmiféle ételallergiával nem küzdesz? A válasz: NEM!

Ősellenség vagy szuper tápanyag? Ez az igazság a tejtermékekről

A tejtermékek kaptak hideget-meleget az utóbbi években, de vajon megéri tiltólistára tenni őket, ha semmiféle ételallergiával nem küzdesz? A válasz: NEM!

Igenis gond, ha kihagysz egy étkezést!

Azt hiszed, a fogyás kulcsa a kajamegvonás? Netán százszor előfordult már veled, hogy a nagy rohanásban alig ettél egész nap, és nem is értetted, miért érzed magad estére úgy, mint akin átment egy úthenger?

Stresszmentes babavárás? Lehetséges, de ezeket érdemes betartani!

A várandósság alatt bizony sok anyukának máson sem jár az esze, csak a gyerekszobán, az elintézendő feladatokon, pedig a pihenésre is fontos időt szakítani!

Olyan jól alszol majd, mint egy kisbaba, ha megismered ezt a trükköt

Te sem az az ember vagy, aki a nap végén csak beesik az ágyba, és két perc múlva már húzza a lóbőrt? Pedig lehetsz, mindössze egy technikát kell csak hozzá megtanulnod!

Online is fontos a fair play

Ha rendszeres internetező vagy, biztos te is futottál már bele rosszmájú kommentbe. Egy elmélet szerint, ha nem akarsz ilyesmivel találkozni, egyszerűen kapcsold ki a számítógépet. Valóban ez lenne az egyetlen megoldás?

Amikor belefásulsz az edzésbe, ez legyen a következő lépés

Veled is előfordul néha, hogy ráunsz a mozgásra, és csak egy rövidebb vagy egy hosszabb pihenő után térsz vissza? Netán már ideje azt érzed, hogy edzel ugyan, de semmi kedved hozzá?

Micsoda? A rozmaring szagolgatása 75%-kal javíthat a memóriádon!

A rozmaring az egyik legősibb gyógynövény. Amellett, hogy nagyon finom, számtalan problémára kínál hatásos megoldást. Például a memóriádon is javíthat!


Hozd ki a nyárból a maximumot!

Csak 1785 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem